Beyoncé

Én nem szeretem a hajlítósan kornyikáló feka lányokat, sőt, Beyoncét és az általa divatot teremtett zenei stílust kifejezetten nem kedvelem, ennek ellenére ezért a számért videoklipestül együtt rajongok, egyrészt mert bejönnek a vágatlan vagy legalábbis kevéssé megvágott klipek, másrészt bejönnek a minimalista klipek, harmadrészt tiszteletre méltó, hogy ez a csaj fekete-fehérben, mindössze két háttértáncossal is szórakoztató videót tud készíteni. Egyébként ezt a vidit úgy ismertem meg, hogy egyszer olvastam egy cikket arról, Beyoncé milyen energikusan és kitartóan képes végigtáncolni több órás koncerteket is, szóval ezen a téren is le a kalap előtte, még ha szeretni nem is fogom.

Deep

Deep ... na ez vajon mi lesz? :) Ma ahogy mentem haza munkából, ott ismétlődött bennem Bodri legutóbbi hozzászólása: nekem ez túl lassú. OK, hát nem is gondoltam, hogy bárkinek is tetszene ez a kis ajándék zeném, de ez akkor tényleg szívből jött. Na de Deep! :) Ez jutott eszembe, mert ez meg gyors. Még sem a gyorsasága miatt teszem fel ide, hanem mert amúgy is érik már ez a számomra nosztalgia track egy ideje, néha bizony előveszem. Az utóbbi hetekben akadtam rá valahogy félig a youtube-os ajánlások egyvelegében, félig rákeresve.

Marusha: Deep, 1995. Amikor még a kis Teóka raver korszakát élte és nyomta a fülibe a ritmikus tucctuccot, amikor még nem voltak lelki problémáim (csak a tudatalattiban érlelődtek), amikor fülig ért a szám mindig, amikor narancssárga kapucnis pulcsiban jártam, Scooter volt a kedvencem, a Scooterből Ferris Buehler "a szerelmem", és a családom egybehangzóan röhögte magát varacskos disznóvá a szilveszteri Vastyúk is talál szeget előadásokon a TV előtt csipszezve. Emlékszem, akkoriban is megállapítottam, hogy 1995 nagyon jó év volt! Sok mindennek örültünk akkoriban a tesómmal a viva TV-t nézve-hallgatva. Marushát alternatív, kicsit más, kicsit minőségibb előadónak tartottuk, szerintem ezt a számot szerettük tőle a legjobban. Nekem még mostanában is tud valamit adni. Van hogy csak belemeresztem a szemem a monitor fényébe, a fülemet az intenzív ritmus pergésére feszítem és csak csorognak a könnyeim - még ezen is - emlékezem. Siratok valami felhőtlen érzést a múltból. Mégis, amikor hosszú idő után először hallgattam, akkor ez alatt az öt perc alatt minden sejtem pezsegni kezdett és valahogy a központom, a medencecsontom forrósodott át a leginkább, és feltöltődtem. :)

Ajándék

Szeretnék most egy ajándékot adni, be is csomagoltam, kék papírban van (mindenki képzelje el a számára legkedvesebb kék árnyalatot, biztos mindenkinek van egy ilyen) kis sárga csillagokkal, szalag nélkül. Egy Radiohead dalt tettem bele. Itt ülök, már vagy öt-hat Radiohead lement a "From The Basement" löketből. Úgy szeretem ezt a löketet, tök sok számukat eljátszották egy helyen, és kapott egy olyan nevet, hogy "from the basement". Ezek mind olyan érettek, minőségiek, ezeket agonizálásmentesen tudom hallgatni, élvezetet nyújtanak számomra és közelebb hozzák ezeket a fura manókat, a zenészeket. Amikor ezeket a dalokat hallgatom, úgy érzem sok minden feldolgozásra kerül bennem; vagy csak azért mert tudok egyet sírni, vagy mert megértek valamit, vagy mert megnyugszom. Keresgettem, de végül ez a dal lett a kiválasztott. Sok kedvenc van, ezt a dalt igazából még alig hallgattam, de most szöveggel együtt néztem, és azt éreztem, hogy olyan szép, hogy ezt ajándékba kell adnom. Nem célzottan, csak úgy...fellövöm ide.

Katie Melua

Katie Melua 29 éves, grúz származású leányzó. 1993-ban a grúz polgárháború miatt családja Írországba, majd Angliába költözött, amit a későbbi fejlemények ismeretében nagyon jól tettek. 17 éves korában kezdett el gitározni és énekelgetni, és 19 éves korában fedezte fel egy zeneszerző, aki aztán a producere és zongoristája lett egyben. Három zenei album után a 2010-ben megjelent negyedik lett a leghíresebb, én is ezzel ismertem meg őt.

Egész pontosan 2012. január 23-án shazamoltam le The Flood című számát, aminek klipjét szintén első blikkre megkedveltem, mert szokatlan és művészi és látványos:



Ha ezt a számot még nem hallottad, talán ismered a Closest Thing To Crazy című számát, ami szerintem a leghíresebb az összes kislemeze közül, legalábbis az alapján, hogy ezt már akkor is szerettem, amikor még nem tudtam, hogy ki énekli, azt pedig főleg nem sejtettem, hogy 8-9 év múlva kifejezetten kedvelni fogom őt.

A zenei stílusát nem igazán tudom meghatározni, de jellemzőbbek rá a lassú tempójú, csilingelő hangú dalok. Akad azért egy-két vidámabb nótája is, és mivel pár napja non-stop a nem mindennapi dallamú Tiny Alien című számot énekelgetem (ráadásul nem csak magamban), ezért ezt is megmutatom nektek. Talán ez a kedvencem a kevésbé drámai és szenvedélyes dalai közül:

Like the lazy ocean hugs the shore

Pussycat dolls: Sway.
Szexi, csinos, csábító, hosszúlábú. Benne van minden, ami belőlem hiányzik.

Egy másik reakciós

És a héten rákerestem arra a dalra is, amit Bodri relax feldolgozásban tett fel, és ráismertem a filmzenére, most ezt tenném fel, ezt a roppant érzelmeset, ahh!

Reakció, ellenreakció

Nagyon izgalmas, hogy két szám is felkerült, Bodritól és Zsuzsitól, amik úgy megmozgattak, hogy mindkettőre teszek fel valamit én is. Bodrinak megtaláltam egy igazán francia nyelvű dalt, ez az ellenreakció. Zsuzsi "Add már Uram az esőt" verziójára csak simán egy reakció jött, hogy akkor én is megmutatom nektek azt a verziót, ami nekem a legjobban tetszik - ki sem találhatjátok kitől. Már egy ideje bennem van, hogy megmutatnám, csak eddig nem mertem előhuzakodni ezzel, mert nagyon heves. Az eredetit is ismerem, de nekem ez rabolta el a szívemet. Jöjjön akkor előbb ez:





A második egy olyan szám, ami francia nyelvű. :) Vicces erre kiélezni, nem mintha nem lenne mellette más francia nyelvű dal a világon, de nekem valahogy ez jutott az eszembe. Szerintem ez tetszene Bodrinak, de majd meglátjuk És vicces élmény volt, hogyan találtam rá. Ment a fejemben a dal, de mondom hát ez mi a franc, semmi más nem jutott róla eszembe. Aztán ment tovább a fejemben, persze egyetlen sora jutott eszembe: "je suis tombé", beírtam gugliba je suis tombé lyrics, hát ez nem volt nyerő. Aztán eszembe jutott, ez valami filmzene (a filmet amúgy nem láttam persze), de nem tudtam a film címét, csak szembe jutott egy hülye palinak az arca, hát mondom ez ki a búbánat. Hosszas gondolkodás után, ja a Brad Pitt. Na akkor gugliba benyomom Brad Pitt, OK, wiki, filmjei, OK nézem a listát, ez az, valami ocean-ös, van ugye eleven, twelve meg thirteen, hát biztos az eleven, mittomén. Végül arra a kereső hármasra, hogy ocean's eleven soundtarck + lyrics + je suis tombé (!!!), kijött egy youtube-os link az Ocean's twelve filmzenéjével. :) Hát imádon a guglit, ahogy aládolgozik az én idétlen agyam memória tárának és annak fura kapcsolásainak, de jó, nem? Na jöjjön ez a kis ütemes francia nyelvű tütürüttü:

Add már Uram az esőt!

Az eredetit Kovács Kati énekelte. Az egyre újabb és újabb megasztáros műsorok folyamán egyre kevésbé vannak igazán eredeti átdolgozások. Azt viszont imádom, ahogy Szirota Dzsennifer fohászkodik egy kis nedvességért.

Les Fatals Picards

Számomra az egyik legkedvesebb francia nyelvű dal a Les Fatals Picards L'amour à la française (Szerelem francia módra) című nótája, ami a 2007-ben Helsinkiben ;) megrendezett Eurovision 13. helyezettje lett. (Ebben az évben egyébként Magyarország a 8. helyen végzett Rúzsa Magdival.) Az együttesről egyébként nem tudok az ég világon semmit, próbáltam őket szélesebb körűen is megkedvelni, de sajnos nem tetszik tőlük semmi más, csak ez az egyetlen, ami viszont zeneileg és az egyetlen snittből álló videoklipnek köszönhetően képileg is maga a tökély.

Ezért jó a fácse...

...mert az ismerősök ilyen csajokra hívják föl a figyelmemet, mint Emeli Sandé.

http://www.youtube.com/watch?v=-nwdjQmc_N8&list=ALYL4kY05133qg7vquAybnLmqfxRG-dmbL

2013.03.04-10.

A héten, ha jól emlékszem két hosszúra nyúló zenélős késő estém volt, de mindkettő érzelmileg annyira átélt és dús és transzos, hogy bár gondoltam a blogra, nem tudtam volna elvonódni a zeneélmény mellől. Sok minden megfordult, de két blokk volt meghatározó: Palya Bea és Radiohead. Mesélnék is egy kicsit erről a két blokkról. Palya Beát bő egy éve hallgatok, direkte rákeresve kb. 2012. januártól. Voltak ebben az évben sűrűsödések, de ennek az évnek a legmeghatározóbb zenei előadója Palya Bea. Annyira és olyan mélyen érintenek bizonyos dalai, hogy nehéz is róla beszélnem - főleg így, hogy közben Radiohead megy a fejemben :D - különösen a 2012-es év első részének nagyobb lépéseit sűrűn átszőtték a dalai. Nem tudom komplexen azt mondani, hogy Palya Bea rajongóvá váltam, mert nagyon lassan, finoman kóstolgatva ismerkedem a zenéjével, mai napig vannak, amiket sosem hallgatnék tőle, de egyre több az, amit megismerek és igenelek. A zenéjével párhuzamosan lassan, finoman ismerem meg magát az előadót is egyébként. A dalokról most nem regélnék többet, de sok Palya várható ebben a blogban tőlem, csak szerettem volna elmondani, hogy mennyire jelentős zenei hatás a jelenemben és közelmúltamban.

Most egy olyan dalt mutatok meg tőle, amit már korábban is hallottam, de az elmúlt egy hétben tettem igazán magamévá. Sokat emésztgettem melyik verziót mutassam meg nektek, mert valahogyan bennem a kedvenc több verzióból tevődik össze, mindegyikben tudnék mondani valamit, ami miatt az a best verzió számomra, de végül nagy nehezen ez a verzió nyert. Hallgassátok!



A másik heti blokk a Radiohead volt. Volt több Radiohead időszak az életemben, és biztosan sok Radiohead szám fog felkerülni ebbe a blogba tőlem, mert jelentős nekem. Most nem kezdek bele elemzésbe, a lényeg, hogy úgy tűnik nem csupán holmi nosztalgiás fellángolás nekem mostanában a Radiohead, hanem egy újabb ilyen szakaszomat élem. Nem tudnék kedvencet mondani, bár vannak számaik amik nagyon hiányoznának ha nem lennének, most egy teljesen szimpla cuccot adok nektek. Én tudom élvezni.

Háttérzene

Amikor kiderült számomra, hogy a Dreamscapes nevű réjdiósztéjsön feje egy bizonyos Igor, kipróbáltam, milyenek az ő többi csatornái, így fedeztem fel a New Age és a Vocal New Age állomásokat, amikre magamtól soha nem kattintottam volna, pedig körülbelül annyira kitűnőek, mint a Dreamscapes. Szóval ha valaki háttérzenét szeretne, ami nem tereli el a figyelmet még a verbális feladatok elől sem, azoknak mindhármat jó szívvel ajánlom. Lelkesedésem egészen odáig terjedt, hogy készítettem egy nyilvános YouTube playlistet azoknak a daloknak, amik ezekről az adásokról származnak, és különösen tetszettek.

Downtempo Music

Két napon át tartó Dreamscapes hallgatás során ez volt a kedvencem a rádióban. Amúgy a legtöbb muzsika teljesen nonverbális, ez egy kivétel volt, lehet, hogy épp azért tetszett, mert kiugrott a többi közül.

Egyetlen

Tegyük félre a politikai nézeteket, és mosolyogjunk felhőtlenül az alábbi, kivételesen nem nacionalista dalszövegen a Kárpátia nevű, alapjáraton tőlem minden tekintetben igen távol álló ún. nemzeti rock együttes előadásában.

Webrádió

Sokszor ezen az oldalon szoktam zenét hallgatni, leggyakrabban a Mostly Classical és a Café de Paris kategóriákat. Ez olyan webrádió, amin csak zene megy, de néha két szám között belebeszélnek, és elmondják, hogy ha prémium rádióhallgatóvá válsz, akkor nem fognak belebeszélni.

(Egyébként feltűnt, hogy ezen a blogon nem címkézünk. Az az oka ennek, hogy egyikünk sem ért a zenei kategóriákhoz?)

Call me maybe

10 és 18 éves korom között ugyanabba a gimibe jártam, vagyis a "tini" éveim ugyanahhoz a helyszínhez kötődnek. Amikor visszaemlékezem, eszembe jut a felhőtlenség és a nevetések, az, hogy azt csinálhattam, amihez kedvem volt, és amihez nem volt kedvem, azt nem feltétlenül kellett (pl. matekházi). Amit akartam, arra jutott időm, és így is ébren töltött óráim nagy részét elálmodoztam.
Ezt a zenét rádióból ismertem meg, a klip telitalálat. Arra emlékeztet, amikor hülye tinédzser voltam.

Shampoo

David Shane Smith zenéjét hallgattam fényképrendezgetés közben. Úgy ismertem meg, hogy ő az egyik UCLA-s ismerősöm pasija, és egyszer be lettünk mutatva egymásnak. Már akkor kiderült, hogy zenél, de azt csak hazaérve tudtam meg, hogy nem csak hobbiból. Illemből kezdtem el hallgatni a számait, és először furcsának találtam, de aztán egészen megkedveltem a stílusát. A Shampoo című számot szeretném megmutatni nektek.

"The heaviest metal always rusts"

Én autóvezetés közben hallgatok zenét, például ilyeneket. A klipet ma láttam életemben először, szerintem tök szar.  De a zene a lényeg.
Bryan Adams: All I want is you.

Zach Sobiech

Zach Sobiech 17 éves, és nem egy híresség, ennek ellenére meglepően hangulatos dalt írt abból az alkalomból, hogy 2012 májusában kiderült, gyógyíthatatlan csontrákjából adódó áttétek miatt már csak néhány hónapja van hátra. Nem tudom, azóta mi van vele, de pár hete felkerült egy újabb videó a YouTube csatornájára, amiből kiderült, hogy egy nagyon szép hangú (és arany hajú) énekes lány partnere is van.
 

Utánam a vízözön

Mivel hosszú napok óta jártomban-keltemben hangzik egy dal a fülemben - a már ismertetett Sting számon kívül-, így úgy érzem megérett bennem egy újabb bejegyzés. Két verziót osztanék meg. A második az, amin keresztül megismertem ezt a dalt. Kb. két hete, hogy először hallottam Palya Bea koncertverzióban. Most elsőnek egy talán eredeti verziónak tűnő régi darabot szeretnék megosztani. Ezt én ma hallgattam először, és direkt kerestem rá, tudván nem Palya Bea száma, és hogy meglessem az eredetit. Azért döntöttem ezzel kezdeni, hogy mindannyian megismerjük az eredeti verziót, Palya Bea is gondolom ebből dolgozott, nos:





Erre azt tudom mondani, c'est génial! Na de! Következzék Palya Bea és tsai verzió.Mivel ez egy két számot felölelő videó, így legyetek szívesek a videó 07:45 időhöz tekerni, ott kezdődik!





Nos, hát ez az, ami nekem nem mászik ki a fülemből, különösen a kezdés, ahogy az az ütős hangszer szól, és elkezdi: "Ííííígy...". Nem akarom most túlmagyarázni, hogy nekem miért most és miért ez, mert magam sem tudom, csak annyit mondanék, hogy big-big-like!!!

The story

Szintén Grey's Anatomy filmzene, amit a musical-es rész óta nagyon sokszor és sok helyen elénekelt Sara Ramirez. Szerintem itt a legjobb:

Sokat hallgattam vonatokon, leginkább 2011 nyarán-őszén, ami nem a felhőtlen boldogságával kerül majd be az emlékirataimba. Bőgtem is jó sokat ezt a számot hallgatva, az első időkben kétségbeesetten, aztán egyre inkább boldogan.

Egyébként ez eredetileg egy Brandi Carlile-szám, belinkelem azt a verziót is, bár nekem egyáltalán nem tetszik.

How to save a life

Ezt a számot éveken át agyonhallgattam, és még mindig nagyon szeretem. Grey's Anatomy filmzene, onnan ismertem meg ezt a zenekart, aztán meghallgattam sok másik számukat is, és szinte mind tetszik.

Tudom, hogy a szám maga nem kifejezettem pozitív, de nekem nagyon szép élményeim kapcsolódnak hozzá. Az egyik például az, amikor hazafelé tartottunk Palm Springsből, és váratlanul megszólalt a rádióban. Tökéletes befejezése volt egy tökéletes hétvégének.

Siskoni

Rádiót szoktam hallgatni, és egyelőre ez a kedvenc finn számom. Arról szól, hogy a lány szeretne kibékülni a testvérével, akivel eddig rivalizált. Nem csak azért szeretem, mert tetszik a dal, hanem azért is, mert Laura Närhi szépen artikulál, így lehet tőle nyelvet tanulni.

Előző stúdiófelvételen

Akinek Sting jobban bejön, mint Jean Reno, annak ajánlom a következő videót. A szám ugyanaz, de annyival másabb, látjuk, hogyan épül fel. Szeretem az ilyen stúdiós videókat. Érdemes így is meghallgatni.

Megint zenét hallgatok

A következő track pár napja forog a virtuális lemezjátszómban; számomra szívszaggató, jelenem szomorúságainak egy részét élem át ezen a számon keresztül. Említést érdemel, hogy ez egy filmzene, és az idézett videó ennek a filmnek a jeleneteit tartalmazza, de nem, amúgy most nincs közöm a filmhez, valamikor ősrégen tán láttam, de elfelejtettem már, a napokban akartam újranézni, de nem fogom. Mindegy is, a dal, az énekkel, zenei kísérettel, úgy ahogy van nagyon szomorú nekem. Pótolhatatlan kurva nagy űr ... erre asszociálok most. Nos hát, szomorkodjunk....

Smokebelch

Minekután az imént gmailchat-ben Bodresz megtanított, hogyan kéne olyan szép ablakosban berakni a zenét, ezeket a karaktereket azért ütöm le, hogy mindezt a tanítátumot kipróbáljam. A bejegyzés címében látható a hangzat neve, és miközben ráklikkeltek, ha jól linkeltem, közben elmesélem, hogy ezt a zenét nem olyan régen ismertem meg, igazából nem valami nagy cucc, de amikor megismertem, akkor nekem nagyfokú boldogságot és szálló érzést közvetített, igaz a Kitáncoló nevű alkalom levezető száma volt ez egyszer, ahol szabadon mozogtunk mindenfélét mindenféle zenékre. Ezért a mai napig nekem valamiféle mozgás jelenik meg a szemem előtt, ha hallgatom, vagy én mozgok képzeletben vagy egy nagy kendőt mozgat a szél, vagy repülés van előttem, hasonlók. Könnyed pukkanás, ami megkönnyítő könnyeket is fakaszthat nálam olykor. Nekem ezt jelenti ez a zene.

Intro

Ezeket a karaktereket azért ütöm le, hogy kiderüljön, tudok-e írni az új közös blogba, számomra életem első közös blogjába. Ezt az alkalmat ragadom meg arra, hogy elmeséljem, én tömbösítve hallgatok zenét, azaz a hétnek néhány (egy vagy két) napját kiszemelem arra, hogy a gyerkőm esti altatása után fülemre húzom vaskos fejhallgatómat és a youtube mezein a hangjegy lovak közé csapok. Egy-egy ilyen alkalom késő éjszakába nyúlik, a leghosszabb muzik-élvezet tán éjjel fél háromig tartott. Sok minden megfordul ilyenkor a palettán, de volt már, hogy egyetlen előadót veséztem, ezen alkalmakkor többnyire régi kedvenceim kerülnek elő, és hihetetlen fantasztik miket élek át ilyenkor. Nagyon szeretem magamat kilőni akár az űrbe is a zene segítségével, nekem sokszor felér a droggal, bár ez utóbbit még sosem próbáltam. Feldolgozok-átdolgozok-kisírok magamban/ból dolgokat a zene segítségével, illetve a zene talaján dobogok igazán, sokszor fantáziálok mindenfélét és van hogy az érzelmi fokozat miatt olyan fáradtan hullok utána ágyba, mintha egy koncertet tomboltam volna végig. Pedig egy földre tett ikeás, vastagabb székpárnán ülök a pizsimben, vastag zokniban, sokszor pokróccal befedve és vagy törökülésben vagy kinyújtott lábakkal csücsülök, de volt már, hogy úgy ráztam a fejem, hogy leröpült rólam a fejhallgató. A kisfiam kb. 4-5 méterre szuszog tőlem az ágyon, de én valahol fényévekre vagyok tőle és száguldok! Sokat jelentenek nekem ezek az alkalmak. Persze van, hogy délután is lehetőségem adódik egy-egy dal meghallgatására. Nem fejhallgatóval szinte sosem hallgatok zenét. Bevezetésnek ennyit. :) Teó

Brandon Flowers

A blog elkészítése közben Brandon Flowerst hallgattam, aki csak kevesebb, mint egy évvel idősebb nálam, nagy ritkán még jól is néz ki (l. a képen), és nem mellesleg a The Killers nevű rockegyüttes énekese, amit szintén igencsak kedvelek, de róluk majd egy másik posztban. A főhős eddig sajnos csak egy önálló albumot adott ki 2010-ben Flamingo címmel, azóta is szeretettel várom a következőt. Három kedvenc dalom van az albumról, ezért a két leghíresebb Crossfire és Only the Young helyett ízelítőül inkább azt mutatom, ami kevésbé népszerű, ráadásul koncert felvétel: