Nem írtam meg a Muse-ról, pedig lehet, hogy őket tekinthetem a kedvenc együttesemnek, végül is debütálásuk óta, azaz már 14 éve kedvelem őket kisebb-nagyobb intenzitással.
1999-ben ismertem meg őket, amikor gimnazista rocker énem meghallotta az 1994-ben alakult angol zenekar első stúdióalbumáról készült Uno c. videoklipet, a drámára fogékony tinédzser azonnali fellángolását pedig csak tetézte, hogy az albumról készített második klipet végigbőgik a szereplők. Innentől szerettem őket úgy, ahogy, már amennyire lehetett azon kevés inger alapján, amennyit kaptam belőlük ez idő alatt, saját megítélésem szerint ugyanis Magyarországon ők valahogy nem voltak divatban, vagy csak én voltam túlságosan beburkolózva a saját világomba az egyetem alatt.
Az "úgy, ahogy" szeretet pislákolásából éppen 10 évvel később lobbant újra láng, amikor egy hirdetőplakáton megláttam, hogy 2009-ben új albummal rukkoltak elő. Ez már a 21. század, széles sávú internet, azonnal meg is hallgattam az egészet oda-vissza többször, és megállapítottam, hogy jót tett nekik az elmúlt 10 sötét év, mert sokkal modernebbek, sokkal egyedibbek és sokkal kreatívabbak, mint amilyen emléket őriztem róluk magamban.
Ők képesek arra, hogy egy több tízszer meghallgatott, mindeddig középszerűnek tartott nótájukat hirtelen és minden ok nélkül nagyon megkedveljek. Épp ez történt az alábbi számukkal is (2003-ból), és nem is baj, hogy ennek kapcsán jutott eszembe róluk írni, mert úgysem tudnám eldönteni, melyik a kedvenc kedvenc dalom tőlük a sok-sok simán kedvenc közül.
Elárulom, én még e post felkerülésekor meghallgattam a műzokat. Még egy sztori is kapcsolódik hozzá. Éppen éjjel hallgattam szokásos pozíciómban, földön csücsülve a kanapé mögött fejhallgatón és 1:30 lejátszási időnél szívbaj jött belém, mert olyan hang van a videóban, mint az óriásvekkerünk csörgése. Ezen napokban kerítettem elő két régebbi vekkert is, amikre Bandi alaposan rákattant, imádta csörgetni és állítgatni, és bizony volt, hogy nem ellenőriztem miket csinált vele, és bent maradt egy csörgetésidőzítés éjszaka közepére. Na azt hittem a fejhallgatón keresztül ilyesmi szűrődik át. Illetve gyanakodtam a lakáscsengőre is, aminek szintén hasonló hangja van. Kb. ötödszörre hallgattam vissza ezt a szakaszt, állandóan le-lekapcsolva a zenét, mire megbizonyosodtam róla, hogy nem kívülről szűrődik be a hang, ez a zenében van. Amúgy imádom, amikor egy srácnak ilyen különleges hangja van! Elsőre a Radiohead énekesére asszociáltam.
VálaszTörlésHaha, tényleg, ahogy a rakéta suhan, olyan mint egy old school csörgőóra! :D
VálaszTörlés